FANDOM


Pufnyák road sign 2

Kalandozásaink során sok varázslatos dologgal találkozhattunk. Ez a lap ezeknek gyűjteménye.

Varázsitalok listája

Az örök élet elixírje

Az örök élet elixírjét Cornelius mester készítette el, ám a Mácsonya nevű boszorkánynak kellett adnia a varázsgömbjéért cserébe. Hozzávalóihoz tartozott egy különleges helyről származó víz, sárkánypikkely, valamint egy különleges üstben kellett főzni. Felnőtt keze nem érinthette.

Jövőbe látó ital

Benedektől egy kis üveg italt is kaptunk, aminek segítségével a jövőbe lehet látni.

A sárga varázsital

Ismét egy Benedektől kapott ital, aminek segítségével fel tudtuk ébreszteni Áront. Íze elmondása szerint szörnyű.

Parabola ellenszer

A Nagypufnyákiában kitört parabola-járvány gyógyítására alkalmas ellenszer, melynek elkészítésében Anna, az erdei ember, Rinya, Fosztogató Ferenyák törzsének sámánja, és Selvius mester, Abavár gyógyítója segédkeztek.

Varázsszerek, bájitalok hozzávalói

  • sárkánypikkely
  • (gyógy)növények
  • vörös puffogófű

Egyéb vitatott hatású alapanyagok

  • sárkányfű
  • mandragóra

Varázstárgyak listája

Acharn-kristály

Hatalmas erejű varázstárgy. Segítségével fel lehet támasztani egy halottat, és egyúttal azt örökké életben tartani. Eddig csupán két embert ismerünk, akin alkalmazták mágiáját: Acharn mágus feleségén és Félszemű Worathon. A kristály jelenleg az utóbbi birtokában van.

Varázslatos fémgyűrű

Áron pihenőhelyénél találtunk egy varázserejű fémkarikát, amibe vizet kellett tölteni, s segítségével meg lehet találni a káosz teremtményeit. Benedek később ennek segítségével találta meg a gressivust.

Időmanipuláló varázspor

Szintén Benedek adta azt a port, amit napnyugtakor kell a forrásba szórni, és így az időt egy nappal visszábbra tekeri. Aki a forrás közelében tartózkodik abban a pillanatban, amikor a port beleöntik, emlékezni fog az „előző” napra, mindenki más azonban elfelejti.

Varázsgyertyák

Bővebben: Ignis, Lánglakók

Ignis, a lánglakó használt varázsgyertyákat nyugalmának megőrzésére. Ezek valamelyike robbantott, egy másik elaltatott mindenkit, sőt, olyan is volt, amelyik kialudva végzett hordozójával.

Homunculusmaszk

Bővebben: Homunculusok

A homunculusok maszkja is varázserejű lehet, hiszen ha elveszik tőlük, többé nem maradnak életben.

Puffnyák varázsszerek

Puffnyák sámánoknak olyan varázsszereik is vannak, amiket más nem tud használni. Ezek segítségével képesek mágiájukra. Ilyen például Rinya sámánbotja is.

Hatalmas Ornyák amulettje

Bővebben: Hatalmas Ornyák

Hatalmas Ornyák pufnyák vezér rendelkezik egy varázsamulettel, mely sebezhetetlenné teszi, azonban a víz képes semlegesíteni hatását.

Malom-völgyi rúnakövek

A malom-völgyi Fogadóst védeni hivatott nagy erejű védővarázslatok hordozói. Elmozdításuk vagy sérülésük esetén a Fogadós sebezhetővé válna.

Káosz elleni varázspor

A védelmezők hordják maguknál e varázsport, mely képes semlegesíteni a Káosz csatlósainak képességeit.

Varázsgömbök

I. P. 14 nyarán a Smaragd nemzetség tagjai Fekete Vitornyákéktól elcsentek egy zacskót, amely varázsgömböket tartalmazott. Ezek eltérő hatásúak, van amelyik robbantásra képes, van amelyik feléleszt egy harcost, és olyan is, amely a Káosz erőit szünteti meg ideiglenesen. János nagymester szerint a gömbök egy pufnyák sámán kísérletezéseinek eredményei, esetleg melléktermékei lehetnek.

Az Alakváltó nyaklánca

Az Alakváltó egy nyakláncot hordott a nyakában, azonban ennek pontos hatásai és képességei egyelőre ismeretlenek.

Mágikus szövegek listája

Az alkimista tekercsei

Bővebben: Az alkimista tekercsei

Acharn-kézirat

Bővebben: Acharn-kézirat

Benedek varázsigéi

Benedek papírfecnikre írott varázsigéket szokott használni, hogy kihúzza magát és/vagy másokat zűrös helyzetekből. Ezek többnyire rövid parancsok szoktak lenni (pl. „Fagyj meg!˜”), ám néha hosszabb terjedelműek is lehetnek (pl.„Szóródj szét a teljeség igényével!”).

Mendegúz rúnatekercsek

Állítólag ilyen bűverejű irományok is vannak, de a Hollókői Királyság területén még sosem láttak belőlük egyet sem.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.