FANDOM


Smaragd-krónika/I. P. 13., Hollókő
Alkalom tábor
Helyszín Hollókő
Időpont 2016. nyár
Karakterek Destro
Fekete Vitornyák

Fegyvernöki tábor

A fegyvernöki táborban részt vett Anna és Reni nemeskisasszonyok, valamint Péter, Róbert és Gábor fegyvernökök.

Napirend

Pajzsfestés

Pajzsfestés

Ez volt az első tábor, amely rögzített, nyomtatott napirenddel rendelkezett. Ezt sajnos egyetlen nap sikerült teljes mértékben betartani, ugyanis a többi nap a programok jó részét elmosta az eső. A napirend részét képezték a különböző edzések, a felszereléskészítés (főleg pajzsfestés), valamint – újításként az eddigi táborokhoz képest – színpadi gyakorlatok, ugyanis az apródtáborban a fegyvernökök egy részének elő kellett adnia egy színdarabot a Tutto Gruppo társulat szerepében. (Természetesen a napirend beiktatott része volt a hassüttetés és a döfönye is.)

Apródtábor

2016-ban hosszú idő óta elsőként az apródtábor megnyílt a fiatalabb, 8-10 éves korosztály számára is, akik a Farkasok csapatába kerültek, míg az idősebb Sasok tőlük külön házban is laktak. A két csapat programjai között volt ugyan átfedés, de eltérés is akadt bőven. Az összlétszám ennek köszönhetően közelebb volt a régi táborokéhoz. Mellettük három lovag, két úrhölgy, öt fegyvernök és Csenge szabad vitéz képviselte magát.

Előadások

A táborban a régi szokásokhoz híven ismét szerepet kaptak az előadások, kétszázak. Ezúttal a középkor jelentős csatáiról esett szó a fegyvernökök előadásában.


Avatás

A tábor végén a nemzetség négy új apróddal és öt fegyvernökkel gazdagodott. Ági, Boróka, Laci, Matyi és Geri lépett apródsorba, míg a fegyvernöki rangot Ákos, Bálint, Barnabás, Levente és Szabolcs kapta meg.