FANDOM


A Smaragd nemzetség tagjai az idők folyamán számtalan kalandban vettek részt, ez a lap ezeket hivatott összefoglalni.

I. P. 4.

Lásd: Smaragd-krónika/I. P. 4., Hollókő

I. P. 5.

Lásd: Smaragd-krónika/I. P. 5., Hollókő

I. P. 7.

Lásd: Smaragd-krónika/I. P. 7., Csesznek

I. P. 9.

Lásd: Smaragd-krónika/I. P. 9., Hollókő

I. P. 10.

Hollókő

Lásd: Smaragd-krónika/I. P. 10., Hollókő

Vöröskút

A nemzetség tagjai ebben az évben, Vöröskút faluja mellett találkoznak először Félszemű Worathtal és a vöröskúti boszorkánnyal, valamint tanúi lesznek a puffnyákok körében később hősként tisztelt Pernya elestének.

I. P. 11.

A Rend és Káosz harca ebben az évben érinti először komolyabban a Smaragd nemet. Ekkor válik két tagjuk a Rend védelmezőjévé a Szürke legyőzése után, valamint ekkor találkoznak – a Hollókői Királyságban először – gressivusszal.

Drégelypalánk

Lásd: Smaragd-krónika/I. P. 11., Drégelypalánk

Abavár

A nemzetség egy kisebb csapata Abavár mellett segített Fosztogató Ferenyák sámánjának, Rinyának a puffnyákokat akkoriban sújtó parabolajárvány elleni ellenszer elkészítésében, ezzel segítve Ferenyák felemelkedését.

I. P. 13.

Hollókő

Lásd: Smaragd-krónika/I. P. 13., Hollókő

Boglyokvár

Lásd: Smaragd-krónika/I. P. 13., Boglyokvár, Pufnyáksziget első ostroma

I. P. 14.

Lásd: Smaragd-krónika/I. P. 14., Határ

II. P. 2.

Drégelypalánk

Lásd: Smaragd-krónika/II. P. 2., Drégelypalánk

Hollókő

Lásd: Smaragd-krónika/II. P. 2., Hollókő

Buják

Lásd: Smaragd-krónika/II. P. 2., Buják