A puffnyákok költészetét – és általában művészetét – illetően kénytelenek vagyunkLiarius hiányos kódexére, és Szálhasogató Szőrnyák sokáig csupán élőszóban terjedt, így minden bizonnyal erősen módosult értekezésére támaszkodni.
A puffnyákok költészete az élet, a puffnyáki lét két főbb területét érinti elsősorban. Ezek a harci költészet és a puffnyák szerelmi bosszúversek. Előbbire sok szót vesztegetni ehelyütt felesleges, hiszen mindenki ezt ismeri elsősorban. Elég csak a himnuszukként elterjedt Hö, höj, höj! kezdetű dalt, vagy az Ezt még visszakapod! címen fennmaradt tréfás hergelőéneket említenünk.
Kevésbé közismertek a puffnyák szerelmi bosszúversek, noha a puffnyák kultúrában ezeknek legalább akkora szerep jut, mint a csatadaloknak. A puffnyákok nem ismerik a nálunk hagyományos szerelmes verseket. Az efféle szenvedély az ő gondolkodásukban nem igényli a költői formát. A csalódott szerelmes bosszúvágya már sokkal inkább kívánja náluk a művészi kifejezést. Igen szép példáit találjuk ennek a Nyelj lóbabot, kedvesem!, vagy a Lépben ragadt lány című versekben.
Puffnyák dal kottája Gaucus művéből
Érdekességképpen megemlítendő, hogy bár a puffnyák költemények kivétel nélkül énekelve, és esetleg hangszeres kísérettel kerülnek előadásra, dallamukat gyakorlatilag képtelenség megtanulni. Ennek oka legfőként az, hogy sosem éneklik kétszer ugyanúgy az adott dalt. Gaucus, a hírneves Liarius mester unokaöccse tett legutóbb hiábavaló kísérletet egy puffnyák dal, a Csak a méheket neee! kezdetű lejegyzésére, amivel kiérdemelte a magiszterek közösségének lesajnáló részvétét.