FANDOM


Pufnyák road sign 2
 
A Fekete Kard Kompániája
FKK CMR
Tevékenységi kör zsoldossereg
Vezető Worath, a Félszemű
Tartózkodás Ismeretlen

Az elmúlt idők leghíresebb és legkeresettebb zsoldoskompániája. Gyakran igénybe vették segítségüket, néha még nagyobb országok uralkodói is hozzájuk fordultak.

Legendája

A legenda szerint első kapitányuk, kinek neve az évek során feledésbe merült, még a Kompánia alapítása előtt különleges, másfélkezes kardot kovácsolt magának, mely nem egyszerű acélból készült, hanem egy különleges, fekete fémből, amely az acélnál sokkalta erősebb, így a kard sosem törik el, vagy rozsdásodik meg, mindig olyan lesz, mint mikor elkészült. Halálakor ezt a kardot a következő kapitány örökölte, s ez hagyománnyá vált, így a Fekete Kard mindig a kapitány tulajdonát képezi. Erről kapta nevét is a zsoldoscsapat.

Történelem

A Fekete Kard Kompániája többnyire dicsőséges múltra tekinthet vissza. Azt beszélik, hogy a Kompánia egykor ötszáz főből állt, de később ez a szám jelentősen lecsökkent. Ennek okai a folyamatos csatározások, és a zsoldosszakma elnépszerűtlenedése volt.

Hét évvel a Vöröskút melletti csata előtt a Kompánia kapitánya meghalt. Halálának körülményei máig ismeretlenek, de egyes feltevések szerint fia mérgezte meg, ki később be is jelentette igényét a kapitányi rangra. Ám apja egy Worath nevű zsoldost bízott volna meg a feladattal, de ezt kevesen vették figyelembe. Worath azonban kiállt saját joga mellett, ezért a Kompánia néhány hónapra kettészakadt, s a két fél közt folyamatos csatározások indultak meg. Végül Worath és az őt képviselő zsoldosok leverték a lázadást, bár ez az új kapitány bal szemébe és sok zsoldos életébe került.

A Fekete Kard Kompániájának következő komolyabb feladata a vöröskúti pufnyák hordák megsemmisítése volt. A feladatot sikeresen elvégezték, ám a kapitány meghalt, s a Kompánia egy része szétszéledt.

A Félszemű feltámadásakor a Kompánia falvak fosztogatásából tartotta el magát, végül három év elteltével álltak tovább, azóta nem hallani róluk.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.