Az óriástapírok (egyes kutatók szerint vadtapírok, azonban ez egy hibás elnevezés így a szakértő tudományos közvélemény körében általánosan az előbbi elnevezés terjedt el) egy mára már feltételezhetően kihalt állatfaj képviselői voltak, melyek a Hollókői Királyság és Breszlávia között elterülő erdőségben éltek.
Tapír fénykor, valamint a tapírkutatás lehetőségei
A két királyság közti erdőségben élő egyik totemimádó klán vezetőjétől tudjuk, hogy az óriástapírok azon a területen nagyszámban fordultak elő annak idején, de később mindet levadászták és így a faj eltűnt. Egyes elvétve előkerülő leletek alapján feltételezhető, hogy fénykorukban - az emberek és pufnyákok, valamint egyéb lények nagyméretű elszaporodását megelőzően - ettől a területtől mind délebbre, mind északabbra nagyszámban előfordultak, de egyes források és leletek alapján arra lehet következtetni, hogy bizonyos alfajaik az erdei helyett a pusztai élethez alkalmazkodtak, így a mai Nagypufnyákia területén is nagy számban előfordultak és csordákba tömörülve éltek. Ezen a területen sajnos nemigen áll a téma iránt érdeklődő kutatóknak módjában leleteket kutatni, azonban ismeretes egy pufnyák népmese - melyet az ifjú Gaucus jegyzett le -, melyben a főhős egymaga megküzd egy egész csordára való tapírral. A pufnyákológia szakértői szerint ez a történet még a Nagypufnyákia előtti időkből való, megközelítőleg kétezer évvel ezelőttről, de valószínűleg a tapírok már ekkor is csak igen-igen ritkán fordultak elő a térségben. Egyes mendegúz források még beszámolnak arról, hogy a rájuk támadó pufnyákok hatalmas lapos fogakból készült ékszereket viseltek, melyek elképzelhető, hogy tapíroktól származtak, elvégre a lapos fog a növényevőkre utal. Ugyanakkor egy Szálhasogató Szőrnyáknak tulajdonított - bár minden valószínűség szerint nem általa írt - értekezés szerint az ősi pufnyákok nem vadászták olyan mértékben a tapírokat, hogy azok pusztán amiatt kipusztuljanak, hovatovább egyes törzsek hírhedtek voltak az óriástapírok háziasításáról, valamint, hogy azokon vonultak csatába és hátasaikat is páncélokba öltöztették. Sajnálatos módon a területet jellemző állapotok miatt a nagypufnyákiai tapírkutatás csupán az imént említettekhez hasonló forrásokra tud támaszkodni, pedig feltehetőleg rengeteg felfedezésre váró lelet rejtőzik még a pufnyákok földjén. Azonban a Hollókői és Breszláv Királyság területén is vannak történetek, miszerint földművesek ekéje hatamas sertésszerű állatok csontvázát szántotta ki, egyes ilyen leleteket várurak őriznek családi örökségük részeként, másokat jobb esetben valamely tudósműhely tudhat magáénak.